Élményeink, kirándulásaink

Pár napot Angliában töltöttem nővéremmel és barátjával, a már kint élő unokatestvérünknél. Ő és a párja mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat; az ott tartózkodásunk alatt rengeteget sétáltunk, fényképeztünk, (nev)ettünk és jelentem: az első repülésemet is túléltem! 

Április 28-án reggel kimentünk az állomásra, felszálltunk a vonatra, ami elvitt minket Ferihegyre, majd két órát várakoztunk a számomra még újdonságokat rejtő repülőtéren. Ki gondolta volna, hogy ha csatos cipőben megyünk, akkor azt le kell venni, és majd csak a kapun túl kapod meg?! Vagy, hogy a kabátod sem lehet rajtad, miközben áthaladsz az ellenőrzéseken.. Persze, van akinek nyilvánvaló, de nekem nem volt az. Mindenesetre nagyon gyorsan eltelt a várakozós idő, mert hát egy kényelmes, kanapé szerű ülésen ücsörögni a finom karamellás süteményed mellett, miközben wifit is használhatsz azért nem is olyan unalmas.. 
Aztán végre megnyíltak a kapuk, áthaladtunk egy utolsó ellenőrzésen, és mehettünk is a buszhoz, ami elgurult velünk a repülőhöz. Közben az ablakon keresztül már láttam fel és leszálló gépeket, de ott állni az előtt, amivel utazni készülsz, egészen más érzés. Teljesen nyugodt voltam, amíg az utolsó lépcsőfokhoz nem értem. A belső tér nem volt kifejezetten nagy; kis keskeny folyosó, két oldalán 3-3 ülőhellyel. Előttünk magazinok, alattunk biztonsági felszerelés.
Majd kis csúszással ugyan, de a gép elindult. Hosszas percekig csak gurultunk, majd miután ráfordult a kifutópályára még utoljára megállt, aztán gyorsan elindult előre, és elkezdett emelkedni. Először nem is nagyon néztem ki az ablakon, hisz a fejemben lévő nyomással küszködtem, arra már csak hab lett volna a tortán, ha látom, hogy egyre magasabban vagyunk, mert egy kis tériszony mindig elkísér a magas helyekre. Aztán, mikor a gép már beállt egy szintre, és nem emelkedtünk tovább, rátapadtam a kis ablakra, és gyönyörködtem a látványban. Repülök. Életemben először. 
Hát igen, pár évet magam mögött kellett hagynom, hogy ezt is megtapasztaljam. A felhők között pedig -amikor nem a formájukon és nagyságukon csodálkoztam- többnyire alvással telt az időm.     És igen, végre bemondták, hogy hamarosan megkezdjük a leszállást, ami egyet jelentett:
Hello London!
Azt persze senki sem mondta, hogy egy repülőtérről való kijutás mennyi időbe telik.. De a már-már madárcsicsergős, meditatív zene az üres folyosón (mert az emberek rohannak, kivéve engem) teljesen megnyugtatott.
Szóval elértünk a mozgalmas, emberekkel teli részhez, és kerestük a megfelelő buszt. Persze célszerű kétszer, ha nem háromszor oda-vissza járkálni a több km-es térben, mielőtt valakit megkérdezel, merre is találod, amit keresel. De ami késik, nem múlik alapon végül szépen elnavigáltak a shuttle-hoz, ami elvitt a buszhoz, amiről majd két órás zötyögés után szálltunk le, ahol már az unokatesónk várt minket. Yay! #ElsőNapPipa
Másnap felfedezőútra indultunk a travel cardunk kíséretében Londonba, ahol annyi turista van, mint égen a... Szóval vannak. Plusz, mi 3-man, bár egész jól tudtunk vegyülni. Itt megjegyzem, hogy a helyieknek akkor is melegük van, ha te fázol; megszokták a hűvösebb időt, szóval ha kabátban vacogva sétálsz, ne lepődj meg, ha melletted valaki egy pólóban/rövid nadágban/szoknyában bukkan fel.. Na de vissza térve a városra; rengeteg szelfibotos emberke, és mindenhol tömeg. Nekem ez a része nem igazán jött be Londonnak, de a nevezetességek, mint a Buckingam Palace (muszáj elsőként megemlítenem, mert nagyon tetszik a palota -kívülről-), a London Eye, a Tower Bridge (aminek az aljában, tehát a lábában pl van egy pub?! Egy kis beülős hely, ami már a víz alá esik), a Tower Clock, ezeket érdemes legalább egyszer végigjárni, mert nagyon szépek és különlegesek! Miután megnéztük, amit szerettünk volna, és kipróbálhattuk milyen esőben, jégesőben és havas esőben sétálni a Buckingam Palota előtt, (ami egyébként izgalmas, ilyenkor mindenki berohan a legközelebb lévő épület tövébe, aminek megvan a maga hangulata), találkoztunk a többiekkel, és elindultunk London kevésbé turistás része felé. Nos, azt hiszem én a nyugis városokat szeretem, mert az bizony már tetszett! Kevesebb látványosság, több otthonosság. 

London Eye
Tower Clock
Buckingam Palace
Tower Bridge

A harmadik napon Brightonba mentünk, ami szuper hely! Pavilon (ez látható az alábbi képeken), tengerpart, sirályok (az egyik el is csente nővérem szendvicsének utolsó falatját a kezéből), forgók és hullámvasutak, kis keskeny utcák... Nagyon aranyos, pezsgő város.
Másnap, vagyis a negyedik napon következett a Richmond Park, a hazautazás előtti napon pedig maga  Richmond és Hampton Court. A parkban a bejárattól nem messze már több őzet láttunk, beljebb sétálva pedig gyönyörű növényzet fogadott minket. Színes virágok, hatalmas fák, nevető gyerekek és gondtalan, kikapcsolódásra vágyó szülők, párok és egyedülállók, vagyis mindenki, aki elakar szakadni a hétköznapok forgatagából valószínű, hogy itt sikerrel jár. Miközben lemaradtam a kis csapatomtól, egy idős hölgy állt meg mellettem, amit akkor vettem észre, miután felnéztem a fényképezőgémem mögül, és annyit mondott mosolyogva: "It's a wonderful day!" ("Ez egy csodálatos nap!")
És igaza van! Minden napunk csodálatos! 
És megérkeztünk az utolsó állomásunkra; íme Hampton Court! 
Palota, szépséges kert, Temze... 

Wherever place  you're in is the place you're meant to be. Because that is where you are.

A fentebbi idézetet nem is tudom, hogy magyarosíthatnám pontosan; odafele találtam az egyik újságban a repülőn, és nagyon megfogott. Nagyjából annyit jelent:
Bárhol is vagy, ott kell lenned. Mert ez az, ahol vagy.
Hisz van, hogy bármit csinálunk, vagy bárhol is vagyunk, azzal nem vagyunk elégedettek, de ha már ott vagyunk, abban a pillanatban, akkor úgy kell lennie, mert valamiért abban a helyzetben vagyunk. Fogadd el a jelent, és örülj a mának! Angliában pedig végig kísért a tudat, hogy éppen akkor, éppen most ott kell lennem! És alakuljon bárhogy az utam, annak úgy kell lennie. 
Az alábbi képen bal oldalon látható Ildi és Gabi, jobb oldalon pedig Edit és Owen. Nagyon jó volt ez a pár nap! Mert velük volt, ott volt, és akkor volt! Thank you for everything! 
Elérkeztünk ahhoz a bizonyos reggelhez, amikor el kellett búcsúzni a szeles Angliától, és élményekkel telve elindulni Magyarországra. Mire kisétáltunk az ajtón, a taxi már várt minket, majd félóra alatt átvitt minket az ébredező Epsomon, egyenesen a Gatwick repülőtérre. A hazaút már sokkal élvezetesebb volt, mivel tudtam, hogy mire számítsak, így a telefonom megtelt felhős képekkel, amiből a kedvenceim ez a kettő: a bárányfelhős és a pamacsos. 

Köszönöm, hogy itt voltál! :) Bye!